Lakást venne? Mutatjuk az árakat. 2014.07.10.

Az Országos Panel Index csekély, 1 százalékpontos esést mutat ugyan, de a 78-as érték az elmúlt másfél év átlagát hozza így is - hangsúlyozza a DH. Nagyot ugrott viszont az országos téglalakások árindexe, mégpedig 82-ről a 85-ös értékre. Utoljára 2012/2013-as évek fordulópontján állt ezen a szinten az index és azóta állt már 81 százalékponton is. Másfél év után megtört a kelet-magyarországi panellakások lassú áremelkedése és így az index 2 százalékpontos eséssel jelenleg 81-en áll. Ugyanebben a régióban a téglaépítésű lakásoké is picit csökkent és szintén 81-en áll, bár ez az érték nagyjából az elmúlt, stagnáló 4 év átlagának tekinthető.

Nyugat-Magyarországon folytatódott a panelek árának lejtmenete, ami immár 4 éve tart. A jelenlegi 72 százalékpontos érték az összes index közül a legalacsonyabb. Ugyanitt azonban a Tégla Index az előző negyedéves 76-os történelmi mélypontjáról nagyot ugrott és 83 százalékpontra került fel. Az idei második negyedév általános áremelkedésének legfőbb okozója a fővárosi indexek emelkedése. Mind a panel, mind pedig a téglalakások ára 3-3 százalékpontot emelkedett, igaz a paneleké 80-ról, a tégláé pedig 90-ről tette mindezt. Mindkét lakástípus ára utoljára 3 éve volt ezen, vagy hasonló szinten.

Forrás: Duna House

Az idei első félévben a DH által közvetített téglaépítésű lakások a fővárost követően Somogy megyében keltek el a legdrágábban, 268 ezer forintos négyzetméteráron. Ezt leginkább a Balaton-parti települések (Balatonlelle, Siófok, Balatonföldvár) lakásainak magas ára okozta. Nem sokkal maradt el ettől Győr és Sopron lakásainak árszintje.

Budapesten legdrágábban az V. kerületben vásároltak (379 ezer forint négyzetméterenként), majd az I. és II. és III. kerületek következtek. Legolcsóbb régió vidéken BAZ megye volt 87 ezer, a fővárosban pedig a XXI. kerület 162 ezer forintos négyzetméterárával.

Győr-Moson-Sopron megyében a panelek 182 ezer forintos négyzetméterenkénti átlagára meghaladta a fővárosi 177 ezer forintot is. Ezt követte Hajdú-Bihar 154 ezerrel, majd Pest és Bács-Kiskun megye 140 ezer forint fölötti fajlagos panelárakkal. A legalacsonyabb áron Tolnában 98 ezer, és Borsod-Abaúj-Zemplén megyékben 84 ezer forintos fajlagos áron keltek el a panelek.

A fővárosban a legdrágábbnak a IX. kerület bizonyult 234 ezres négyzetméterenkénti árával. Ezt követi a XI. kerület 222 ezerrel, majd a XVI. és XIII. nem nagy különbséggel elmaradva. A legalacsonyabb, 140 ezer forint körüli fővárosi átlagárat a XVIII., XX. és XI. kerületekben regisztrálta a DH.

Júniusban közel minden harmadik fővárosi tranzakció befektetési céllal valósult meg, az általuk megvásárolt ingatlanok átlagértéke pedig 14,5 millió forint volt.

A Jász-Nagykun-Szolnok és Békés megyei eladóknak kellett a legrugalmasabbnak bizonyulniuk. Mindkét megyében a vevői alku átlaga 10 százalék volt. Budapesten a XVI. És XXIII. kerületekben tudtak a vásárlók a legtöbbet faragni az árból, mégpedig 7 százalékot. A legkevésbé a Győr-Moson-Sopron megyei eladók alkuképesek, az irányárat is csupán átlag 2 százalékkal kellett csökkenteni és a vevők is mindössze 5 százalékot alkudtak. A legkisebb vevői alku egyébként két budapesti kerületben volt mérhető a X. és XIX.-ben, ahol mindössze 2 százalék volt ez az érték.


Zurück