Romhalmazzá válhat a lakásállomány. 2013.05.28.

Magyarországon a lakásépítés 71 százalékkal zsugorodott 2004 - 2011 között. Míg nálunk 1,3, az EU átlagában 3 új lakás jut ezer lakosra, Ausztriában pedig hatszor annyi lakás épül, mint Magyarországon - mondta Maráczi. A változás érdekében a TLE lakásépítési, felújítási kormánybiztos kinevezését sürgeti, enélkül véleményük szerint nincs érdemi előrelépés. Javaslatcsomagjukban szorgalmazzák az EU-s források lakásszektorba irányítását, a lakásépítés áfájának visszatérítését a szocpol segítségével, valamint 4 százalékos THM melletti forint alapú lakásépítési, felújítási hitel bevezetését. A lakásépítés, illetve az épület építés visszaesése nyomán az építőanyaggyártás összeomlott, az égetett kerámia, a tégla- és cserép gyártása 2008-hoz képest mintegy 60 százalékkal zuhant,  de más építőanyag-gyártók sincsenek jobb helyzetben. Az ágazat nem áll messze attól, hogy több építőanyag gyártása teljesen megszűnjön Magyarországon, és ezekből importra szoruljon az ország - hívta fel a figyelmet a rendezvényen Kató Aladár, a Magyar Téglás Szövetség elnöke. A lakásépítési tetőfedő anyagok piaca évi 14 millió négyzetméterről a felére csökkent, a téglaipar kibocsátása a 2008-as 1,1 milliárd téglaegységről 500 millióra esett vissza, és mindössze 3-4 gyártó működik még. 


A márciusi építőipari statisztikák ugyan már emelkedő trendet tükröznek, azonban összességében még mindig mínuszban van az ágazat, ráadásul a növekedést a mélyépítés produkálta, miközben a legtöbb munkavállalót foglalkoztató magasépítők továbbra is csökkenésre számíthatnak a megrendelésállomány ismeretében - jelentette ki Vidor Győző, a Magyar Építőanyagipari Szövetség újonnan megválasztott elnöke.

Mészárosné Győrvári Bella, a Mozgalom a Magyar Vállalkozásokért vezetője arra hívta fel a figyelmet,  hogy az építések visszaesésével az ágazat nem tisztul, hanem hígul, mert azok a cégek mennek tönkre, amelyek elvégzik a munkát, míg a semmilyen rizikót nem vállaló közvetítők megmaradnak. Ráadásul a tönkretett vállalkozók még csak erkölcsi elégtételt sem kapnak - tette hozzá.


Zurück