Már a luxus sem a régi az új építésű lakásoknál. 2012.06.23.
"Az idei év első néhány hónapjában a luxusszegmens iránti megélénkült érdeklődés részben a nemzetközi bizonytalanság fokozódásának is köszönhető volt. Mivel az exkluzív adottságú ingatlanok értékálló befektetésnek számítanak, így többen a megtakarításuk biztonságba helyezésének egyik lehetséges eszközét látták egy ilyen lakás megvásárlásában" - magyarázza Tettamanti Iván, az ingatlanközvetítéssel foglalkozó OTP Ingatlanpont Kft. újépítés-értékesítési vezetője.
Jellemzően az I., II. és XII. kerületben található "high-end" termékekre mutatkozik leginkább kereslet, az ilyen jellegű lakások négyzetméterára meghaladhatja a 600-700 ezer forintot is. Ilyen árak mellett azonban elvárás a vevők részéről, hogy az ingatlan kuriózumnak számítson az elhelyezkedése, a kivitelezési minősége terén. Az értékesítési vezető szerint túlnyomórészt készpénzes vásárlók találhatók jelenleg a luxusingatlanok piacán.
"Mára már kevés a lakásprojekt megvalósítására alkalmas üres telek a kedvelt I., II. és XII. kerületek bel-budai részén, illetve alig-alig akad olyan fejlesztő, amely a jelenlegi piaci helyzetben fejlesztésbe kezd. Ennek megfelelően az idei évben várhatóan 50-nél is kevesebb új építésű, értékesítési céllal épített presztízslakás átadása várható" - teszi hozzá Ádány Tamás, az OTP Ingatlan Zrt. vezérigazgatója.
Az elmúlt években a luxuslakás-fejlesztések esetében is mind inkább előtérbe kerül a praktikum, és szintén trend, hogy a korábban megszokottal ellentétben az ilyen felső kategóriás ingatlanokat sem feltétlenül "pakolják tele" mindenféle, a közös költséget jelentősen megnövelő szolgáltatással - mint például a portaszolgálat, a közös wellness és sportrészleg, bortrezor stb.. "A luxuslakásoknál az is jellemző, hogy a vevő igénye szerint szerkezetkész állapotban is átveheti a lakást, így a leendő tulajdonos a saját elképzelései szerint valósíthatja meg belsőépítészeti, illetve lakberendezési elképzeléseit" - mondja Ádány Tamás.