Búcsúzzon el a lakáshitelétől! - Mutatunk egy trükköt

A lakáshitelpiac elég tempósan megy előre, az jegybanki adatok szerint a múlt évben az új lakáshitelek összege meghaladta a 650 milliárd forintot, ez pedig közel 40 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi szintet. A növekedésben számos tényező játszik szerepet, többek között az alacsony kamat.

 

10 millió, havi 60 ezer, húsz év

Az átlagos piaci lakáshitelkamat ugyanis a legfrissebb jegybanki adatok szerint 4,32 százalékos, szemben például az 5 évvel korábbi közel 12 százalékos szinttel. Ez egy 10 millió forintos 20 évre felvett lakáshitel esetén - változatlan kamatot feltételezve - azt jelenti, hogy egy 2012 decemberében felvett hitelnél a havi törlesztés 105 ezer forint volt, míg egy 2017 decemberében indult ugyanilyen lakáshitel kijön havi 61-62 ezer forintból.

Az alacsonyabb kamat mellett van megoldás a lakáshitelek futamidejének csökkentésére, ha valakinek belefér, hogy törlesztőrészlet mellett lakástakarékot is fenntart. A fenti példában szereplő 10 millió forintos, 20 évre felvett lakáshitel esetében a 61 ezres törlesztésre jön még havi 20 ezer forint - azért ennyi, mert ebben az esetben maximalizálható az állami támogatás, amely évente 30 százalék, legfeljebb 72 ezer forint.

Tízmillió, havi 80 ezer, 13,5 év

A példában szereplő lakáshitelre (10 millió forint, 20 év futamidő, 4,32 százalékos teljes hiteldíjmutató) alapesetben a hitelfelvevő 20 év alatt visszafizet a banknak 14,8 millió forintot. Ezzel szemben, ha mondjuk egy tízéves lakástakarék is fut a hitel mellett, akkor az összkép nagyban változik. Tíz év után ugyanis több mint 3 millió forint jön össze a lakástakarékban. Ezt az összeget pedig előtörlesztésre lehet fordítani, tehát ennyivel csökken a tíz év után meglévő több mint 6 millió forintos tőketartozás.

Így a tizenegyedik évtől már mindössze 3 millió forint tartozás marad a hitelből. Ha az adós tartja a valamivel több mint 80 ezer forintos havi kiadást, akkor 3,5 év múlva már megszabadulhat a hitelétől. Azaz összességében a lakástakarékkal 162 hónap alatt 13,5 év alatt visszafizetheti az egyébként 20 évre felvett kölcsönt. A teljes kiadás pedig 13,2 millió forint lesz, ami bő másfél millióval alacsonyabb összeg, mintha 20 éven keresztül havi 61-62 ezresével fizette volna az eredeti lakáshitelt. A lakástakarékkal tehát jelentősen lerövidíthető a futamidő.

Éppen ezért nem véletlen, hogy a lakáshitelpiac mellett egyébként a lakástakarékok piaca is emelkedőn van: az MNB-től kapott adatok szerint a múlt év szeptemberében a lakástakarék-szerződésekben lévő betétállomány elérte a 710 milliárd forintot, ez pedig 2016 végéhez képest 6 százalékos többletnek felel meg, 2015 végéhez viszonyítva pedig 14 száz1alékos az emelkedést jelen.

Megjegyzés: A számításban szereplő 4,32 százalékos teljes hiteldíjmutató (thm) a piaci átlagnak felel meg és a példában a teljes futamidőben változatlan. Egy-egy lakáshitel esetében azonban változhatnak a thm-k, valamint a lakástakarékoknál is van többféle 4-10 éves futamidő, amelyek szintén befolyásolhatják mind a teljes visszafizetendő összeg mértékét és a futamidőt.

   


Back