Tényleg olcsóbb, vagy csak marketingfogás az év végi újlakás-akció?

Az 5 százalékos áfa kivezetésével az új lakásokra vonatozó adóterhek 22 százalékponttal növekednek, ami biztos, hogy a végső árban is megmutatkozik majd. Az intézkedés következtében már most kevesebb lakásfejlesztés indul, vagyis 2020-tól jelentősen csökkenhet a piacra kerülő új lakások száma. Ez egyben azt is jelenti, hogy a lakásáfa mellett az alacsonyabb kínálat is tovább húzhatja felfelé az árakat, ráadásul a kivitelezési költségek emelkedése következtében is arra kell számítani, hogy az új építésű lakások ára tovább emelkedik.

Az újlakás-értékesítésben tapasztalattal rendelkező OC Investment Solutions vezetői úgy látják, hogy bár sokan lépnek és élnek az akciók lehetőségével, sokan kivárnak az ÁFA változás miatt, mert azt gondolják, hogy már nem tud tovább növekedni az ár, azonban a kivitelezési költségek emelkedése és a 27% áfa miatt az árakat nem tudják majd csökkenteni a fejlesztők jövőre lényegesen kevesebb új lakás kerül a piaca, ezt mutatja az is, hogy fele annyi építési engedélyt adtak be idén, mint tavaly a fejlesztői akciókat sokszor félreértik az ügyfelek, azt hiszik, hogy nem valós a hirdetett kedvezmény, azonban vannak projektek ahol most év végén még realizálható jelentős árelőny, sőt 2-3 év távlatában komoly nyereség is nem reális az a feltételezés sem, hogy „beragadnak” majd a lakások és ezért csökkentenek majd árat a fejlesztők. Kevés lakás lesz a piacon és azt meg fogják vásárolni a vevők, a fejlesztők nem lesznek eladási kényszerben elhalasztják a vásárlásokat, mert kivárnak, remélik az 5%-os hosszabbítást, de úgy tűnik, hogy a kormány nem kíván változtatni az álláspontján.

„A fejlesztők nem lehetnek rugalmasak árkérdésben, mert magasak a tényleges költségeik, azonban nagyon észnél kell lenniük, hogy elérjék a lehető legtöbb vevőt. A használt lakások piacáról egy jó értékesítési stratégiával el lehet szívni ingatlan keresőket és felértékelődik a valódi tanácsadás is, de ehhez kell egy stabil, megbízható fejlesztői háttér, és versenyképes, jól megtervezett termék” - mondja Vincze Edit, az OC Investment Solutions ügyvezetője.

„Sajnos naponta találkozunk olyan „félretervezett” projektekkel, ahol látszólag a fejlesztő nem volt tudatában a valós piaci igényeknek, és egyszerűen rossz a lakásmix, rosszak az alaprajzok, silány a műszaki tartalom, vagy már a telekkiválasztás sem volt megfelelő. Egy ilyen hibát az elmúlt egy-két évben egy kevésbé tapasztalt fejlesztő észre sem vett, csak mi láttuk benne a meg nem keresett profitot. Most már szemmel láthatóan lassú értékesítéssel bünteti a piac a hibákat, ahol kompromisszumokat kell hoznia a fejlesztőknek." – mondta el Nagy Tibor, az OC Investment Solutions üzletfejlesztési vezetője.

 

Akik a következő 1-2 évben gondolkodnak lakásvásárláson, azoknak érdemes kihasználniuk a fejlesztők utolsó áfakedvezményét és még év vége előtt lekötni a lakásukat.

Egy tapasztalt ügynökség többféle módon tudja támogatni a fejlesztőket és a hezitáló vevőket is az év végi hajrában. Jó példa erre, hogy a lakáskeresők 55%-a nem, vagy tévesen tudja, hogy valójában milyen finanszírozási lehetőségei vannak, a legtöbben csak a számlavezető bankjuktól kérnek hitelajánlatot (azt gondolva, hogy annál biztosan nem lehet jobb). Azonban egy átfogó hiteltanácsadást követően, (14 bank ajánlatából, ügyfélre szabottan készül ajánlat) 10-ből 6 alkalommal kiderül, hogy akár magasabb összegű, vagy lényegesen kedvezőbb kamatozású hitelhez is hozzájuthatnak, ami szélesíti a lehetőségeiket. Rutinos ügynökség, jó termékekkel, könnyen aktivizálhat számos befektető és költözni vágyó ügyfelet. Több tízezres keresőbázisból az újlakáskeresőknek több lehetőséget tud kínálni, sőt az ügyfél valós lehetőségeinek bemutatásával, sok használt ingatlant keresőt is átmozgathat az újlakás-piacra. Valamint az év végi akciók közötti eligazodásban is sokat spórolhatnak a kevés rutinnal rendelkező vevőkben, hogy ne legyenek áldozatai a nagy marketingzajnak.

   


Vissza