Itt a vége az építési boomnak? - Hamarosan elfogyhat a lendület

2017-ben jelentős mennyiségben indultak el lakásépítések Magyarországon, az előző évhez képest másfélszeresére növekedett a szektor esetében az Aktivitás-Kezdés mutató értéke, a legalább 4 lakásos projektek közül a kivitelezés fázisába lépő építkezések összértéke megközelítette a 380 milliárd forintot. Az új lakásokat terhelő kedvezményes áfaidőszak végének közeledtével azonban úgy tűnik, a fejlesztők is egyre óvatosabbá válnak. 2017 negyedik negyedévében az elindult társasházi lakásépítések összértéke 57 milliárd forintra rúgott csupán, amely 2016 első negyedéve óta a legalacsonyabb összeg volt. 

Itt a vége az építési boomnak? - Hamarosan elfogyhat a lendület


Míg az építkezések kezdése terén az év végéhez közeledve mérséklődés tapasztalható, a lakásépítések Aktivitás-Befejezés mutatójában - a korábban elkezdett beruházások átadásának köszönhetően - jelentős bővülés volt megfigyelhető. 2017-ben összesen 167 milliárd forint értékben adtak át legalább 4 lakást tartalmazó projekteket, a következő évben pedig ez a szám tovább növekedhet. Az ibuild.info építési projektadatbázisban szereplő adatok szerint, várhatóan 350 milliárd forint körüli összegben fejeződhetnek be lakásépítési beruházások az idei évben. Hozzá kell azonban tenni, hogy a kivitelezések befejezése körül sok a bizonytalanság, sok projekt esetében csúszásokat okoz a kivitelezők hiánya, így elképzelhető, hogy egyes projektek elkészülése a következő évre tolódik.

A korábban már említett területi egyenlőtlenség a lakásépítések esetében is megfigyelhető, a kivitelezési fázisba lépett projektek 70 százaléka a Közép-Magyarországi régióhoz kapcsolódik, ráadásul az egyenlőtlenség jelentősen növekedett 2016-hoz képest. Utoljára a válság előtti években volt megfigyelhető hasonlóan jelentős különbség a társasházi lakásépítésekben az ország különböző részei között, 2006-ban a megkezdett kivitelezési munkák 61, míg 2008-ban 68 százaléka koncentrálódott Budapestre és környékére. 

Itt a vége az építési boomnak? - Hamarosan elfogyhat a lendület

   


Vissza