Tovább eshetnek a lakásárak. 2012.11.16.
A fővárosi ingatlanindex értéke 89,7, az országos indexé 89,9 - mondta Akar László. A részpiacokról szólva elmondta, a fővárosi irodapiacon semmi sem változott: a gyakorlatilag leálló fejlesztések mellett a felhalmozódott jelentős területű kihasználatlan területet próbálja "megemészteni" a piac, egyelőre kevés sikerrel. A kapacitás-kihasználtsági mutatók a fővárosban minden szegmensben alacsonyabbak voltak, mint az idei első megkérdezés esetében. A legkisebb az üresedés a pesti "B" kategóriás irodáknál, a legnagyobb üresedéssel a budai "A" kategóriában találkozhatunk. A vidéki régiókban kissé javult a kihasználtság az előző felméréshez képest.
A GKI irodapiaci indexe (ami az ingatlanos cégek és a keresleti oldal képviselői, azaz a vállalatok várakozásait sűríti egyetlen számba) a fővárosban a fél évvel ezelőttihez képest óriásit esett. A 2011-ben és 2012 első felében tapasztalható viszonylagos derűlátás fundamentális alapjai nem voltak világosak, a jelenlegi felmérésnél tapasztalt zuhanás is inkább egyfajta pánikreakciónak tűnik. Az ország egészét jellemző index értéke is csökkent, de jóval kisebb mértékben, mint a fővárosi.
Történelmi mélyponton az üzlethelyiségek piaca
Az idei kereskedelmi ingatlanpiac érezhetően csendesebb, mint az előző évben. A piaci szereplők érezhetően keresik a helyüket. Az üzlethelyiségek piacán - az erős kiskereskedelmi verseny miatt - magas szinten stabilizálódott a cserélődési ráta.
A vezérigazgató kifejtette, az üzlethelyiség-piaci indexek az egy évvel ezelőtti lokális csúcshoz képest idén mindkét felmérés során jelentősen romlottak. A jelenlegi nagymértékű pesszimizmusra a felmérés történetében még nem volt példa.
A raktárpiac sincs messze a korábbi mélyponttól
A logisztikai ingatlanpiacon a fejlesztések 2011-ben - némi bővítési tevékenység mellett - csaknem teljesen leálltak és ez a negatív folyamat 2012-ben is folytatódott. A kiadatlan terület nagysága országos szinten elérheti a 600 ezer négyzetméterti. A bérlői aktivitás mindazonáltal éledezni látszik (persze elsősorban a fővárosi agglomerációban), de a gazdasági növekedés és ezzel párhuzamosan a szállítás, szállítmányozás iránti igények tartós növekedése nélkül ebben a szegmensben sem várható érdemi fellendülés.
A raktárpiaci index a fővárosban és Magyarország egészében is csökkent, de ez utóbbi esetben a mérséklődés mértéke nagyobb. A válság mélypontjánál jóval kedvezőbbek a fővárosi agglomerációra vonatkozó várakozások, míg a teljes magyar logisztikai ingatlanpiacra esetében nem vagyunk messze a korábbi mélyponttól - hangsúlyozta Akar László.
Folytatódik az áresés a lakáspiacon
A magyarországi lakáspiac megítélése 2012 októberében - a fél évvel korábbihoz képest - lényegében nem változott. Igaz ez mindhárom megfigyelt régióra. A budapesti lakáspiacot jellemző GKI-index értéke 2012 októberében Budapestre és Magyarország egészére vonatkozóan is emelkedett. Az ingatlanos cégek a következő 12 hónapban a maihoz képest a nyugati régióban némi javulást, a fővárosban és a keleti országrészben változatlan helyzetet várnak.
Budapesten csak a nem zöldövezeti budai részeken valamint az észak-pesti panellakások esetében érezhető a várakozások javulása. Kelet-Magyarországon semmi se változott, míg a nyugati országrészben színesebb a kép: a társasházi panel és nem panel lakások esetében enyhült, míg a családi házak esetében erősödött a borúlátás a fél évvel korábbihoz képest.
A 2012. októberi felmérés eredményei szerint a lakásépítésre és -vásárlásra vonatkozó lakossági várakozások az előző negyedéves alacsony bázisról emelkedtek, de így is nagyon alacsonyak. Az új építésű lakásoknál a válaszadók szerint a következő 12 hónapban az árak várhatóan már nem vagy csak alig csökkennek tovább. A használt ingatlanok esetében viszont várhatóan folytatódik az árcsökkenési folyamat, további 2-3 százalékkal a következő 12 hónapban.