Példátlan ütemben tűnnek el az építőipari cégek 2012.07.24.
2012 első félévében 2366 felszámolási eljárást indítottak építőipari cégekkel szemben Magyarországon, ez 13 százalékos növekedés a megelőző év azonos időszakához képest. A romló fizetésképtelenségi tendencia és az ágazat szerződésállományának visszaesése is azt mutatja, hogy legalább év végéig folytatódik az építőipar mélyrepülése - mondja Tóth Tamás, az Opten céginformációs szolgáltató ügyvezető igazgatója. Végelszámolásból kényszerfelszámolásba
Az első félévben megindított 2890 végelszámolás 55 százalékos növekedést mutat múlt év első félévéhez képest, s 2012-ben rendkívüli módon megemelkedett azoknak a felszámolásra jutó cégeknek a száma és aránya, amelyekkel szemben korábban végelszámolás folyt. 2011 első félévében az összesen felszámolt 1746 építőipari vállalkozásból még csak mindössze 731-nél azaz mintegy 40 százalékuknál előzte meg végelszámolás a fizetésképtelenségi eljárást. 2012 első félévére ez az arány 66 százalékra nőtt. A végelszámolások akkor fordulnak át felszámolásba, amikor az eljárás során kiderül, hogy a cég nem tett eleget fizetési kötelezettségeinek.
A felszámolásba forduló végelszámolások 90 százaléka volt kényszer-végelszámolás, amit a cégbíróságok rendeltek el azokkal a cégekkel szemben, amelyek többszöri felszólításra és lefolytatott NAV vizsgálat ellenére sem tettek eleget adminisztratív kötelezettségeiknek. A kényszer-végelszámolások folyamatos emelkedése előre vetíti a felszámolások további növekedését. Bár a jogszabály-módosítások folytán a kényszer-végelszámolások helyébe folyamatosan a kényszertörlési eljárás lép, még így is hónapokig növekedhet a felszámolások száma - magyarázza a folyamatot Tóth Tamás.
Tömeges az ellehetetlenülés a feltétel nélküli bankgaranciák lehívása miatt
Az ÉVOSZ megfigyelései, adatgyűjtése alapján állítható, hogy még a közbeszerzési piacon is fokozódik az elvégzett teljesítmények igazolása körüli vita, nagy értékű munkáknál is birtokon kívülre helyezik a közmegrendelők a kivitelezőket. Élve a feltétel nélküli bankgarancia adta lehetőséggel, a megrendelők a vitatott teljesítéseket sokszorosan meghaladó összegeket hívnak le a kivitelezők garancia keretéből. Mindez nagyban járul hozzá a szakmailag felkészült, kiváló referenciákkal rendelkező cégek tömeges tönkremeneteléhez, piaci ellehetetlenüléséhez.
A cégalapítás szabályozásának szigorítása miatt első negyedévben történelmi csúcson, míg a második negyedévben 10 éves minimumon volt az újonnan létrehozott cégek száma. A szélsőséges kilengések után összességében 14 százalékos csökkenést regisztrált az Opten 2601 új céggel.