Nem fárad az ingatlanpiac: tovább dübörög a beruházási láz!

Bevált az ingatlanpiaci szakértők jóslata, akik most őszre jelezték az újépítésű ingatlanok átadásának első nagyobb hullámát. A szakember- és kivitelező-hiányról szóló hírek ellenére tömeges a kulcsátadás.

Folytatódik a dömping

A daruerdők is maradnak: az állami támogatásokkal is mozgásba hozott piac lendülete biztosan kitart az alacsony lakás-áfakulcs tervezett, 2019-es kivezetéséig.

Idén az első félévben 40 százalékkal több építési engedélyt adtak ki az egy évvel korábbinál, csak a március-június időszakban két és félszer több lakás építését engedélyezték, mint például hét évvel korábban, a válság időszakában.

Ezzel a növekedési ütemmel Magyarország európai összevetésben is dobogós.

 

Ezek a legkelendőbbek

Az újlakások piacán a hagyományos két és félszobások mellett a 30-40 négyzetméteres ingatlanok a legkelendőbbek. Előfordul, hogy két szomszédos vevő a hasonló tulajdonságú és méretű ingatlanjához milliókkal eltérő áron jut hozzá.

"Bevett gyakorlat, hogy a beruházók bizonyos készültségi fokokat elérve, akár több alkalommal megemelik az ingatlanok árát néhány százalékkal" – ismerteti piaci tapasztalatait Homolya Gergely, az OTP Ingatlanpont újépítésű ingatlanokkal foglalkozó projektmenedzsere.

Ezzel egyrészt minél korábbi vásárlásra ösztönzik az érdeklődőket, másrészt követik a piaci árváltozást. Hiszen az egy-két évig tartó építkezés alatt akár nagyobb mértékű növekedés is lehet egy népszerűbb környék ingatlanáraiban. 

Vásárlás a tervezőasztalról?

Az érdeklődőknek ezért azt tanácsolja az OTP Ingatlanpont szakértője, hogy olyan környéken nézelődjenek, ahol több projekt is fut, így nagyobb a verseny a beruházók között. A tervezőasztalról vásárlás az alacsonyabb árak miatt csábító, és jobban a vevő igényeire szabható az ingatlan.

De minden esetben érdemes utánanézni, hogy a beruházó rendelkezik-e az érvényes engedélyekkel, pénzügyi biztosítékokkal, referenciával.

Homolya Gergely szerint hozzájuk rendszerint azért fordulnak az újépítésű ingatlant kereső ügyfelek, mert szigorúbb követelményeket támasztanak a beruházók felé, és több finanszírozási lehetőséget biztosítanak. Tapasztalata szerint a hazai vásárlóknak ezen a piacon is egyre inkább versenytársai a külföldi érdeklődők, akik egy beruházás lakásainak akár nagyobb részére is rátehetik egyben a kezüket.

Évekig tarthat az ingatlanpiaci lendület
A magyar ingatlanpiac szereplői a legoptimistábbak a régióban a RICS nemzetközi ingatlanszakmai szervezet idei második negyedéves jelentése szerint - mondta Noah Steinberg, a WING Zrt. elnök-vezérigazgatója és a RICS elnöke.

   


Vissza