Mi vár ránk a következő 4 évben? Ezt kellene tenni lakásfronton. 2014.04.07.
Öt százalék körüli lakáscélú hitellel és szociális alapon elérhető, 20-22 százalékos áfavisszatérítéssel élénkítené a lakosság építési piaci keresletét az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) alelnöke. Koji László a Napi.hu-nak kifejtette, míg a fejlett európai gazdaságokban az építőipar megbízásainak 32-35 százaléka a lakosságtól származik, nálunk mindössze 6-7 százalékos a részesedése. Amíg ez a szektor nem indul meg markánsan, addig az ágazat tartós fellendüléséről sem lehet beszélni - hangsúlyozta Koji. A finanszírozási oldalról nagyon hiányzik egy maximum 5 százalékos kamatozású lakáshitel, (akár építésre, akár felújításra) amit kormányzati vagy jegybanki akarattal, de létre kell hozni a fizetőképes lakossági kereslet érdekében - fogalmazott az alelnök.
Növekedési hitelt a lakásfelújításokhoz
Koji szerint érdemes lenne megvizsgálni, hogy az MNB növekedési hitelprogramját miként lehet kiterjeszteni a lakásfelújítások, lakásépítések irányába. A rászorulók, vagy több gyereket vállalók helyzetbe hozását az áfavisszatérítéssel lehetne tovább erősíteni - mondta Koji, aki a lakásfelújítások további halasztását különösképpen nem tartja elfogadhatónak, miután egy friss adat szerint a magyarországi lakásállomány mindössze 20 százaléka felel meg a jelenlegi energetikai követelményeknek.
Az ágazat helyzetének javítása érdekében az ÉVOSZ szorgalmazza, hogy főként a közbeszerzési piac mozduljon el az irreálisan alacsony áron történő szerződéskötési gyakorlattól, amit az új uniós irányelv is lehetővé tesz. Ennek értelmében az építési-beruházási célú közbeszerzéseknél nem kizárólag az ár alapján születne meg a döntés, hanem egyéb szempontokat is figyelembe véve, így az összességében a legelőnyösebb ajánlat mellett tehetnék le a voksot.
Nem működik a 30 napos fizetés
Az építőipart továbbra is nagyon megterhelő lánctartozás kapcsán Koji kiemelte, hiába került a jogrendbe az uniós szabályozással összhangban, tavaly március végén a 30 napos fizetési határidő kötelezettsége, a rendszer azóta sem működik, ennek mindenképpen meg kellene vizsgálni az okát, hogy a szükséges ellenintézkedéseket megtehessék. Az építőiparban továbbra is 90 nap az átlagos fizetési határidő, már ha egyáltalán kifizetik a vállalkozót.
Az uniós beruházások adminisztrációs láncának, és a kifizetés határidejének röviditését is a prioritások közé sorolta az ÉVOSZ alelnöke, aki azt javasolja, hogy a teljesítésigazolás megszerzését, vagyis a megbízás teljesítését követően a vállalkozó a számlát ne az uniós forrás kedvezményezettjéhez, hanem közvetlenül a forrásokkal rendelkező szervezethez nyújtsa be. (Jelenleg négy minisztérium tartozik ebbe a körbe.)
Először a vállalkozási környezetet kell rendbe tenni
Kedvező üzleti és versenyklíma, valamint keresletélénkülés az építőipari növekedés kulcsa - válaszolta a Napi.hu kérdésére Petz Raymund, a GKI ügyvezető igazgatója. A lánctartozás, a tisztességtelen verseny nagyon súlyos helyzetbe sodorta a szektort, ezek rendezése nélkül nem képzelhető el a tartós növekedési pálya. A keresleti oldal élénkítése a kormány értékrendjéből fakad, ha ez prioritás, akkor a szakmai és lobbiszervezetek által szorgalmazott eszközök, a szocpol, az áfacsökkentés, az építőipari vállalkozásoknak egyfajta hitelgarancia nyújtása, mind megfelelő eszköz lehet - erősíti meg Petz Raymund.
Az építőipar fejlődése jelenleg csak az EU-s támogatásokból megvalósuló kormányzati projektek megvalósításán alapul, a lakásépítés és a magánberuházások továbbra is döglődnek. Míg a lakásépítés az állami támogatások függvénye, a magánberuházásokat nem lehet direkt eszközökkel ösztönözni, ennek a befolyásolásában a kedvező környezet, a jogbiztonság, a stabil szabályozórendszer, a szerződések betarthatósága és betartatása a célravezető - állítja Petz Raymund.
A lehívható uniós forrásokat pedig az építőipart is pörgető, de tovagyűrűző hatást is kifejtő, gazdaságélénkítő beruházásokra kellene fordítani - fejtegeti a GKI ügyvezetője. Ugyanakkor megjegyezte, a növekedési hitelprogramtól nem érdemes csodát várni, a hatását ugyanis a korlátozott kereslet határolja be.