Megállhat az albérletárak emelkedése Budapesten.

Az adataik alapján tavaly nem volt komolyabb emelkedés, így az albérletpiaci kereslet Budapesten és a vidéki nagyvárosokban elérhette a plafont az Ingatlan.com szerint. A kínálat viszont folyamatosan bővült, tavaly például 13 százalékkal. 

Bár a turizmus felívelése miatt a kiadó ingatlanok egy része nem jelent meg az

albérletpiaci kínálatban, mert lakáshotelként üzemeltették, sok befektető azonban a hosszú távú kiadást választotta

– mondta el a kínálatról Balogh László a cégtől.

A budapesti kiadó lakások átlagos bérleti díja 165 ezer forint volt január végén, a megyei jogú városokban pedig ugyanez 100 ezer forint volt. Ez 10, illetve 11 százalékos emelkedésnek felel meg éves szinten. Ugyanakkor a cég adatai szerint több népszerű budapesti kerületben már megállt a drágulás. Összességében nézve a bérleti díjaknál továbbra is emelkedést tapasztaltak, de jóval lassabb ütemű a drágulás, mint az elmúlt években.

Úgy látják, hogy az elmúlt négy évben némiképp növekedett a kiadási idő is. Balogh szerint lényegében a kiadási idő szerény mértékű emelkedése összefügg a kínálat bővülésével, a bérlők nagyobb választékkal szembesülnek. „Most nagyjából egy hónap alatt lehet bérlőt találni. A kiadási idő várhatóan nem fog komolyabb mértékben növekedni, mert a tulajdonosoknak veszteséget jelent, ha üresen áll a lakás, így ezeket még olcsóbban is érdemesebb kiadni. Igaz, vannak olyan tulajdonosok, akik még abban az időszakban keresik az új bérlőt, amíg a régi még ott lakik az ingatlanban.”

   


Vissza