Kijöttek a legfrissebb számok: még nincs vége a lakásárak hegymenetének.
Országos szinten eddig 18 százalékkal nőtt az ingatlanok átlagára a tavalyi, hasonló időszakhoz képest. Idén a budapesti drágulás az egy évvel korábbi 15 százalékról 20 százalékra gyorsult, s nagyjából ezt a mozgást követik a megyei jogú városok is. A kisebb városok lakóingatlanai a tavalyi átlagosan 8 százalék után idén eddig 11 százalékkal lettek drágábbak, míg a községek hasonló mutatója látványosan, 1 százalékról 19 százalékra ugrott.
A tégla lakások ára több év után ismét jobban nő, mint a paneleké (19, illetve 16 százalék), aminek hátterében az új lakások bővülő forgalma állhat. Az önálló házak 8 százalékos értéknövekedése ennél érezhetően alacsonyabb.
"A tizenkilenc megye közül idén sem csökkent sehol az eladott lakóingatlanok átlagára. Az árnövekedési lista élén három relatíve olcsóbb megye, Heves, Komárom-Esztergom és Zala állnak. Ezek a fővárosnál is jobban, 20 százalékot is meghaladó mértékben drágultak. Érdekes, hogy a legdrágább megyék viszont jellemzően az áremelkedési sorrend második felében vannak, amire magyarázat lehet, hogy az árak további emelkedésére a magas bázis miatt itt kisebb a lehetőség" - nyilatkozta Valkó Dávid, az OTP Jelzálogbank ingatlanpiaci vezető elemzője.
A megyeszékhelyek között Szekszárd drágult legnagyobb ütemben, 34 százalékkal. Több mint negyedével nőtt emellett az átlagár Szolnokon, Tatabányán, Miskolcon és Egerben. Csakúgy, mint a megyék esetében, itt is az amúgy olcsóbbak közé tartozó városok drágultak jobban. A legdrágább nagyvárosok az áremelkedési rangsor középmezőnyében helyezkednek el, s még a lista végén álló Szombathely, Salgótarján és Kaposvár is 15 százalék körüli áremelkedést könyvelhetett el. Nagyvárosaink közül továbbra is Győr a legdrágább 315 ezer forintos négyzetméterenkénti átlaggal. A 300 ezres limitet még Kecskemét és Debrecen lépi át. Salgótarján, Miskolc és Békéscsaba hagyományosan a legolcsóbbak. Nógrád megye székhelye az egyetlen, ahol az eladott lakások átlagára nem éri el a 100 ezer forintos négyzetméterenkénti árat.
Az V. kerületben már közel az 1 milliós átlagár
Valkó Dávid szerint, a fővárosi éves drágulást vizsgálva is szembetűnő, hogy az élbolyban idén is olyan, alapból olcsó, városperemi kerületek vannak (XVIII. - itt 31%!, XVII., XXI., XV., IV., XIX.), amelyek nem befektetési célpontok és bár forgalmuk növekvő, viszonylag csekélynek mondható. Tehát ezekben a városrészekben is az alacsony bázis miatt mehetett végbe gyors áremelkedés.
A klasszikus belvárosi kerületek (V., VI., VII.) ugyanakkor, ahol az elmúlt években rohamosan nőttek árak, már második éve a középmezőnyben vannak 15-20 százalék közötti értékekkel. A fővárosi árrangsort továbbra is az V. kerület vezeti, bőven 800 ezer forint feletti átlagos négyzetméterárral. Ettől a második legdrágább I. kerület átlagára több mint százezer forinttal marad el négyzetméterenként. A 600 ezres szint fölé még a II., XII. és VI. kerület jutott. A gyors ütemű éves áremelkedés hatására a lista végén lévő kerületek felzárkózása a számokban is megmutatkozik: míg két éve tíz, s tavaly is még öt olyan kerület volt, melyek átlagára négyzetméterenként 300 ezer forint alatt maradt, addig idén már csupán a XXIII. kerület van ebben a kategóriában, 264 ezres átlagos négyzetméterárral. Irányítószám szinten vizsgálva, a legnagyobb áremelkedést elkönyvelő területek nagyjából fele a peremkerületekben helyezkedik el, és - a korábbi évekkel ellentétben - nem is feltétlenül lakótelepi jellegű, ugyanis sok családi házas, kertvárosi övezet is van köztük. Az OTP Lakóingatlan Értéktérképe szerint a legdrágább területi egység országos szinten idén is a 1051-es irányítószám, 936 ezer forintos négyzetméterárral.
Lakótelepi reneszánsz
"Az elmúlt években egyértelmű 'lakótelepi reneszánsz' zajlott le a hazai lakáspiacon" - mondja Valkó Dávid. Mostanában Budapesten leginkább az amúgy legolcsóbbak közé tartozó kerületek lakótelepi lakásai drágulnak. Az elmúlt három évben, 2015 óta például 90 százalék feletti volt ez az ütem a XVII., X. és XXI. kerületben, s a legkisebb mértékű áremelkedés is (XVI. kerület) elérte a 75 százalékot. Mindeközben a főváros egészében átlagosan, nagyjából 65 százalékos volt a drágulás mértéke. Jelenleg a XI. kerületben a legdrágábbak a lakótelepi lakások, közelítve a félmilliós négyzetméterárat. Újbudát a XIII. és IX. kerület követi, a rangsor végén a XX. kerület áll. A budapesti lakótelepi átlagár hajszállal haladja meg a 400 ezer forintos fajlagos értéket.
Bár az öt év alatt országosan kimutatható 80 százalékos (Budapesten 120%-os!) nominális áremelkedés alapján joggal vetődhet fel, hogy ezek az árszintek már nem megfizethetőek, a kereslet folyamatos élénkülése nem ezt mutatja. Emellett, ha megnézzük, hogy hogyan viszonyulnak egymáshoz a lakásárak és a nettó átlagkeresetek, azt látjuk, hogy még most is jobb helyzetben vagyunk, mint a válság előtti években. Országosan ugyanis 1,1, Budapesten pedig 1,7 hónapnyi nettó átlagkeresetből vásárolható meg egy átlagos árú lakás négyzetmétere. Ennek egyik oka, hogy a nettó átlagkereset, szemben a lakásárak ötéves emelkedésével, immár legalább tíz éve nő töretlenül. Ezen felül a regionális összehasonlítás is azt mutatja, hogy a magyar lakásárak összességében, jövedelemarányosan nem túlzóak; igaz, Budapest szűk belvárosa már a legdrágább lokációk közé tartozik a régiónkban.
Valkó Dávid szerint rövid távon a hazai lakáspiaci kereslet stabilnak mondható. A piaci kockázatok egy részét most az áfa-szabályozás nyomán, várhatóan hektikusan alakuló kínálat jelenti. Jövőre egyrészt nagy felfutás várható lakásátadásokban azon projektekben, ahol már zajlik az építkezés. Ugyanakkor a 2018. november 1. előtt jogerős építési engedélyt kapott - tehát továbbra is 5 százalékos áfá-val értékesíthető - ingatlanok építői várhatóan kivárnak a kivitelezéssel, hiszen 2023. december 31-ig él számukra a kedvezmény, s joggal gondolhatják, hogy a szűkössé váló kínálat miatt tovább nő az árszint. Bár nem várható, hogy teljesen kiszáradna az újlakás-piac a 27 százalék áfa mellett sem, néhány éven belül biztosan lehet számítani a piac tisztulására és koncentrációjára. Egy másik kockázat részben a munkaerőhiány miatt már évek óta jelen van a rendszerben: folyamatosan emelkednek az építőipari költségek és szűkülnek a kapacitások.