Kiadná lakását? Ez a hír érdekelni fogja.
Januártól várhatóan kedvezőbb feltételek mellett adható ki lakás az Airbnb-szolgáltatáson belül. Miközben társasházi oldalról szigorításokat tapasztalhatunk, addig adózási szempontból jelentős könnyítést hoz az átalányadózás lehetőségének kibővítése - mondta el a Bacskó Ügyvédi Iroda vezetője, Bacskó László ügyvéd a Vállalkozók fóruma portálnak.
Azok, akik eddig is tételes átalányadózással adták ki rövid távon lakásukat, nem kapnak további kedvezményt, számukra továbbra is 38 400 forintot kell fixen fizetniük az államnak. Azonban a lehetőség már nem csak akkor vehető igénybe, ha legfeljebb egy lakásban és azon belül legfeljebb nyolc szobában történt az egyéb szálláshely-szolgáltatási tevékenység. Januártól várhatóan - az Országgyűlésnek benyújtott javaslatcsomag alapján - a tételes átalányadózás már három lakás rövid távú bérbeadására is választható lesz. Annyi kitétellel, hogy összesen továbbra is csak nyolc szobára lehet igénybe venni.
"Az átalányadózás kiterjesztésének köszönhetően a magánszemélyek számára kedvezőbb feltételek alakíthatók ki, hiszen az egyéb módon történő adófizetéshez képest a bevétel nagyobb hányada maradhat így az ő zsebükben. A módosítás legfőbb haszonélvezői azok a magánszemélyek, akik melléktevékenység céljából néhány ingatlan esetében nyújtanak Airbnb-s szolgáltatást: arányában náluk jelentkezik a legjelentősebb adómegtakarítás" - véli Bacskó László.
Nem mindenkinek jár így sem
További feltétel, hogy csak azoknak elérhető az olcsóbb adózási forma, akik magánszemélyként a saját tulajdonban lévő ingatlant adnak ki, vagy olyat, amelyen haszonélvezeti joguk van. Nem élhet a lehetőséggel az, aki a bérelt lakását vagy annak néhány szobáját adná ki. Kitétel még, hogy a bérbeadás időtartama nem haladhatja meg az évi 90 napot ugyanazon bérlő tekintetében.
"Míg az adókörnyezet változása kedvezőbb feltételeket kínál az Airbnb-szolgáltatók számára, addig a társasházi közgyűlések 2017-től érvényes többletjogosítványai megnehezíthetik az Airbnb-szolgáltatást. Az új joggyakorlat ugyanis lehetővé teszi, hogy a társasházi közösségek szabályzatban tilthassák nem csak az egyéb szálláshely-szolgáltatást, de bármilyen, nem lakáscélú tevékenységet is, legyen az egy építész iroda, műkörmös szalon, jóga terem vagy akár ügyvédi iroda. Józsefváros önkormányzata például 2017 szeptemberében új rendeletet fogadott el. Eszerint amennyiben egy társasházi lakás tulajdonosa szálláshely-szolgáltatást kíván nyújtani lakásában, akkor ezt csak abban az esetben teheti meg, ha az adott társasház szervezeti és működési szabályzata ezt kifejezetten megengedi" - tette hozzá a szakértő.