Ki nem találná, melyik a legbiztonságosabb kerület. 2014.08.31.

A rendőrség adataiból és az Otthontérkép legújabb fejlesztéséből kiderül, hogy a bűnözéssel leginkább fertőzött magyar nagyvárosok közül, a kevésbé impozáns dobogó tetején Siófok végzett, Budapestet kerületei között az abszolút győztes a VI. kerület lett, az adott időszakban vizsgált, ezer főre jutó bűnesetek számában.


A térkép kinagyításáért kattintson.

Budapesten egyértelműen a belvárosi kerületekben történik a legtöbb bűncselekmény. Ez talán nem is meglepő, hiszen ezen a területen sűrűsödik hétköznap és hétvégén is a nappali és az éjszakai élet egyaránt, illetve a turisták is leginkább ezekben a kerületekben fordulnak meg a legnagyobb számban. A listavezető VI. kerületet az V. és a VIII. követi, nyomukban a IX. kerülettel.

A legkevesebb bűncselekményt Pest külső részein a XVI., a XVII., és a XVIII. kerületekben regisztrálta a rendőrség 2013. márciusa és 2014. februárja között. Ami igazán érdekes, hogy a legkevesebb és legtöbb bűncselekménnyel bíró kerületek között mintegy százszoros a különbség!

Nagy a szórás vidéken

A vizsgált vidéki városok közül Siófokon történt magasan a legtöbb bűncselekmény ezer lakosra vetítve, több mint 78 darab (Budapest egészét vizsgálva ez a szám alig több, mint 50). A Balaton fővárosának is nevezett településen több mint 1900 bűncselekményt regisztráltak 2013. márciusa és 2014. februárja között. Ugyanez a mutató a budapesti agglomerációhoz tartozó Piliscsabán alig haladja meg a 230-at, ami 8 bűnesetet jelent ezer lakosonként.

Természetesen Siófokon a kiemelkedő turizmus miatt nyaranta megsokszorozódik a település lakossága, így nem is csoda, hogy jellemzően a lopásokra specializálódott elkövetők egyik legfontosabb bázisa a Balaton-parti város, ami így a bűnügyi statisztikákban negatív rekordernek számít.

Ha eltekintünk a két véglettől, és csak a nagyobb lélekszámú megyei jogú városokat vizsgáljuk, akkor azt láthatjuk, hogy ezer lakosra vetítve, közel 38 bűnesettel Szolnok vezeti az összesített listát, míg a legbékésebb városunknak Sopron számít a maga kevesebb, mint 17 bűncselekményével ezer lakosonként.



 

Betörések

A lakáspiaci szempontból leginkább érdekes bűncselekmény kategóriában, vagyis a betörések statisztikájában Szigetszentmiklós teljesített a legrosszabbul a vizsgált időszakban. A Pest megyei településen 1,15 betörés jutott ezer lakosra. A betörések szempontjából a legmegnyugtatóbb statisztika Budakeszin tapasztalható a vizsgált vidéki települések között, 0,07 esettel ezer lakosonként.

A nagyobb lélekszámú megyei jogú városok összehasonlításában ezúttal Eger számai a legrosszabbak közel 1, pontosabban 0,96 esettel, míg Sopron ezen a téren is a jó értelemben vett győztes, az alig több mint 0,1 (0,11) regisztrált betöréssel ezer lakosára lebontva.

Az összesített adatokon túl azonban konkrét címekre lebontva is nézelődhetünk és vizsgálódhatunk az Otthontérkép "Bűnözési térképén", melyen egy gyors regisztrációt követően bárki számára ingyenesen elérhető a vizsgált időszakban történt bűnesetek elhelyezkedése és típusa.

A rendőrség hivatalos adatain alapuló térképen jelenleg 44 vidéki városban és Budapest összes kerületében, illetve városrészében láthatjuk a vizsgált időszakra vonatkozó gépjármű feltöréseket és lopásokat, lakásbetöréseket, személy ellen elkövetett bűneseteket, illetve egy külön térképen, az egyebek kategóriával kibővülve, az összes bűnesetet egyben is.


Vissza