Ki nem találná, kik vásároltak lakást 2015.08.19.

Júliusban Kelet-Magyarországon 135-, nyugaton 147 ezer forintos négyzetméteráron vásárolták a panellakásokat. Ugyanezért a típusért Pesten 254-, Budán 283 ezer forintot fizettek. Téglaépítésű lakások négyzetméterérért keleten 153, nyugaton 212 ezer forintot adtak átlagosan. Pesten 279-, Budán 390-, a Belvárosban pedig 439 ezer forintos átlagos négyzetméteráron keltek el a lakások.

Minden ötödik budapesti vevő  a XIII. kerületet is lehetséges célpontnak jelölte meg, ezzel a DH adatai szerint még mindig a legnépszerűbb célpont. A sorban a VI., VII., XI. és XIV. kerületek következnek, nem sokkal lemaradva. Júniushoz képest szinte az összes kerület hasonló, vagy növekvő érdeklődést váltott ki, egyedül az I. és a III. kerület vesztett 1-1 százalékot. Ez azt jelenti, hogy a vevőjelöltek egyre rugalmasabban kezelik a lehetséges lokációk közti választást - írja a DH.

A családi házak árát elég volt 4 százalékkal csökkenteni a vásárlók érdeklődésének felkeltéséhez. A vevők Budapesten további 7-, Pest megyében 8-, vidéken pedig 9 százalékot tudtak átlagosan alkudni. A lakásoknál 1, legfeljebb 2 százalékos  engedményre volt szükség.

Júliusban a vevők 30 százaléka befektetési célból vásárolt, és átlagosan 19,5 millió forint körül költött,  70 négyzetméter körüli lakásokra. Minden negyedik vevő első lakását szerezte meg, a 60 négyzetméteres ingatlanokért 18,3 millió forintot fizettek. Vidéken a befektetők aránya 22 százalék volt.


Vissza