Ki, kinek épít ma lakást Budapesten? 2012.06.23.
Továbbra is csak elszórtan találkozhatunk a fővárosi lakáspiacon a lakosságnak kínált új fejlesztésekkel - hasonlóan az ingatlanpiac más területeihez. Az új építésű lakások piacán is csak egy-egy projekt, illetve fejlesztő, beruházó képes kisebb-nagyobb csúszással átadni új otthonokat. Ezzel összhangban természetesen egyértelműen csökken az eladásra kínált új lakások száma is, főként, hogy számos fejlesztő a válság előtti szintet idéző előértékesítési mutatókról számolt be ‒ persze nem mindegyik. Ez a tendencia ugyanakkor nemcsak a költözni vágyók és tudók választási lehetőségét csökkenti, hanem az építőipar megrendeléseinek elmaradásával növekvő munkanélküliséget és az állam számára jelentősen csökkenő bevételeket eredményez. Az sem sokat segít a helyzeten, hogy egyes piaci szereplők szerint az újra felélesztett szocpol intézménye, illetve a kamattámogatott hitelek is csak minimális hatást gyakorolnak majd a szegmensre.
A fejlesztők szerint a lakáspiac finanszírozási nehézségeinek orvoslása helyett hathatósabb megoldás lenne áfa-csökkentéssel kimozdítani a piacot jelenlegi holtpontjáról. Kisebb fejlesztésekkel, felújításokkal, bővítésekkel, átépítésekkel természetesen találkozhatunk a cikkünkben említett és a listában szereplő projekten túl is. A mostanában folyamatosan változó politikai-gazdasági környezetben szinte akár a semmiből is előkerülhetnek olyan életképes projektek, melyekről eddig nem is hallottunk, változhatnak meg koncepciók és funkciók, vagy adott esetben tűnhetnek el a fejlesztésre váró listából olyan projektek, amelyek átadására már évek óta várunk, és amelyekkel a hazai ingatlanpiac jó ideje foglalkozik.
Szocpol, kamattámogatás: csepp a tengerben
A Corvin sétány legújabb lakóépülete, a Cordia Sun Resort várhatóan valamikor 2013 második negyedévében készül el. Jelenleg a belső munkálatok zajlanak a szerkezetkész épületben - tudtuk meg Földi Tibortól. A Cordia Zrt. vezérigazgatója ugyanakkor hozzátette, hogy bár még jó egy év van az átadásig, a válság előtti évekre jellemző előértékesítési mutatóval rendelkeznek. Az épület 284 lakásának eddig mintegy 45 százaléka talált gazdára. Ez a szám igen biztató, hiszen a tapasztalatok szerint manapság a vevők kevésbé bíznak az új fejlesztésekben, s ezzel összhangban a fogyasztói igények jelenleg főként a 3-6 hónapon belüli költözhetőségről szólnak.
Kevésbé biztató a kép a társaság másik két projektjét illetően. Bár a madárhegyi Terrace Residence, illetve a XIV. kerületi Thermál Zugló következő ütemére is egyaránt van hivatalos építési engedély, ennek ellenére még nem kezdtek bele a fejlesztésekbe. Földi szerint ugyanis az újszerű használt lakásokkal jelen piaci környezetben nehéz versenyezni, s ezen a szocpol, illetve a kamattámogatott hitelek felélesztése sem segít. Véleménye szerint a két konstrukció csak csepp a tengerben, hathatós megoldást csak az áfa csökkentésével lehetne elérni.
Épülnek a szocpol-kompatibilis lakások
Az OTP Ingatlan Zrt. éppen futó fővárosi projektje, a Szent László utcai lakópark jelenleg 80 százalékos készültségű, a Corvin sétány új épülettömbjéhez hasonlóan belső kialakítása van folyamatban. Pethes Olga, az OTP Ingatlan Zrt. ingatlanfejlesztési igazgatójának elmondása szerint ugyanakkor az értékesítés nem megy igazán jól. Mint mondja, a XIII. kerületben volt a legtöbb bedőlt projekt, így nem is csoda, hogy a vevők egyelőre kivárnak. A társaság reményei szerint azonban ez a trend a homlokzatszínezés elkészülte után vélhetően megváltozik, s mihamarabb gazdára talál az év végén átadásra kerülő 68 darab lakás. Arról nem is beszélve, hogy az igazgató elmondása szerint a projektnél kiemelt figyelmet fordítottak arra, hogy az elkészült lakások teljes mértékben szocpol-kompatibilisek legyenek.
Az Angyalföld megújuló részén épülő lakásokon kívül még két projektet tervez idén elindítani az OTP Budapesten. Az egyik egy 17 lakásos társasház az I. kerületben, melynél némileg magasabb árfekvésben gondolkodnak, míg a másik egy 49 lakásos X. kerületi lakóépület. Pethes Olga tájékoztatása szerint mindkét beruházásra van aláírt építési engedély, s mindkettő a piackutatás stádiumában jár. Az előértékesítés volumenétől függ, zöld utat kapnak-e a fejlesztések.
Vékony jégen
Kiss Gábor, a Nanette ügyvezető igazgatójának álláspontja szerint nincsenek könnyű helyzetben a fejlesztők, hiszen nagyon vékony jégen táncolnak a beruházások. Manapság nagyjából 16 millió forintnál van a fizetőképes kereslet, ezért az összegért azonban sokkal több fogyasztói követelménynek kell megfelelniük a fejlesztőknek, mint korábban.
Ennek ellenére jól halad a társaság Mester utcai fejlesztése, vagyis a City Home harmadik üteme, idén novemberre újabb 100 lakást adnak át a 400 lakásosra tervezett komplexumból. A szerkezet és a belső falak már elkészültek, jelenleg a belső munkálatok zajlanak. De a társaság másik beruházása, a Rozsnyai utcai Harmony lakópark kialakítása is az ütemterv szerint halad. A XIII. kerület kertvárosi részén, közvetlenül a Rákos-patak partján fekvő épületnél a szerkezetépítés van folyamatban, s várhatóan 2013 januárjában adják át a 144 lakásosra tervezett projektet.
Hódít a luxus?
Az év végén tervezi átadni luxuslakásait a Volumetric Magyarország Kft. A Budapest II. kerületében található 20 lakásos épületkomplexum jelenleg 50-60 százalékos állapotban van, a társaság igazgatója szerint azonban nem kell tartani a csúszástól, hiszen továbbra is tartják az előre meghatározott ütemtervet. A fejlesztéssel kapcsolatban Péter Gábor MRICS ugyanakkor egy érdekességre is felhívta a figyelmet: elmondása szerint egyfajta átrendeződés figyelhető meg az új lakások piacán; míg korábban az átlagos igényszintű fejlesztések vitték a prímet, addig ma egyre inkább hódít a luxus. Véleménye szerint ezt egyértelműen alátámasztja a közel 25 százalékos előértékesítési szint.