Ingyen pénz ablakcserére, kazánra, hűtőre - itt vannak a pályázatok! 2014.09.15.

Jövő hétfőtől elérhetőek a kormány új lakossági energiahatékonysági pályázatai, 2,72 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás áll rendelkezésre három különböző pályázatból - jelentette be a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára.

Szabó Zsolt szerint a programsorozat első lépcsőjeként szeptember 22-én, hétfőn az elavult kazánok, tüzelőberendezések új, nagyobb energiahatékonyságú fűtőberendezésekre történő cseréjét célzó pályázat jelenik meg az emi.hu oldalon, amelyre egymilliárd forint jut. Szeptember 25-én jelenik meg a háztartásigép-csere program 627,1 millió forintos keretösszeggel, majd 29-én a nyílászárócsere-pályázatok 1,1 milliárd forinttal. A három programmal összesen 25 ezer háztartást szeretnének elérni - tette hozzá. A pályázatok a hűtő-, és fagyasztógép-csere program kivételével - ahol a támogatás a megkapott támogatói okirattal a vásárláskor azonnal érvényesíthető - utófinanszírozásúak.

A tárca tapasztalatai szerint a fűtéskorszerűsítésre 1700 pályázat, míg a háztartásigép-cserére 23 ezer érkezhet be, ebből 1500-at illetve 21 ezret tudnak támogatni.

A pályázatokról korábban itt írtunk.

A pályázatok lényege a következő:

1. Fűtéskorszerűsítés
Az NFM 1 milliárd forinttal támogatja a lakások fűtésének korszerűsítését, magyarországi lakóhellyel rendelkező magánszemélyek pályázhatnak. A kazáncsere-pályázaton 40 százalékos támogatást, pályázatonként és lakásonként maximálisan bruttó 650 ezer forintot lehet elnyerni, utófinanszírozási rendszerben, a kiírás szeptember 22-én jelenik meg.

2. Háztartási nagygépek (hűtők és fagyasztók) cseréje
Az NFM 627,1 millió forinttal támogatja a háztartási nagygépek cseréjét, a kiírás szeptember 25-én jelenik meg, nyugdíjas és nagycsaládos magánszemélyek pályázhatnak. Az elérhető támogatás a gépek beszerzési árának 50 százaléka, az A+ energiaosztályú készülékekre maximum 25 ezer forint, az A++ és A+++ gépekre legfeljebb 35 ezer forint lehet. A támogatás a megkapott támogatói okirattal a vásárláskor azonnal érvényesíthető.

Egy korábbi NFM-es prezentáció szövege szintén a hűtőket és a fagyasztókat említette, az illusztrációként betett képen viszont tévék és mosógépek is látszottak, de a legfrissebb tájékoztatás szerint valóban csak a hűtő- és fagyasztógépek cseréjét támogatják.

3. Homlokzati nyílászárócsere
Az NFM 1,1 milliárd forinttal támogatja a homlokzati nyílászárók cseréjét, magyarországi lakóhellyel rendelkező magánszemélyek pályázhatnak. A megítélhető támogatás legfeljebb bruttó 520 ezer forint pályázatonként, utófinanszírozási rendszerben. A kiírás szeptember 29-én jelenik meg.

Így lehet pályázni
A pályázatot kizárólag elektronikus úton, a pályázati portálon keresztül nyújthatja be az a természetes személy, aki a megvalósítás helyszínéül szolgáló ingatlan - tulajdoni lapon szereplő - tulajdonosa és ügyfélkapus regisztrációval rendelkezik a www.magyarorszag.hu Kormányzati Portálon.

A portálon regisztrálni a pályázati kiírás meghirdetésétől számított 30 napon át lehetséges. A pályázatokat benyújtani pedig a meghirdetéstől számított 30. naptári napot követően, a pályázat lezárásáig vagy a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig lehet.

A részletes pályázati dokumentáció az egyes pályázatok meghirdetését követően az ÉMI Nonprofit Kft. pályázatkezelő szerv honlapján (www.emi.hu) érhető el.

Tavasz óta várjuk a bejelentést

Komoly várakozás előzte meg az új pályázatokat, miután a NFM tavasszal azt közölte, hogy a lakóépületek felújításának finanszírozására a szén-dioxid-kvótabevételek mellett az Európai Unió 2014-2020 közötti időszakra vonatkozó pénzügyi terve is lehetőséget biztosít, a tervek szerint a következő időszakban az eddigi gyakorlattól eltérően a lakáscélú beruházások tágabb köre válik támogathatóvá. Az akkori tájékoztatás szerint a támogatások a lakások külső nyílászáróinak energia-megtakarítást eredményező cseréjére, az épületek nyári hővédelmének javítására, a homlokzatok és födémek hőszigetelésére, épületgépészeti felújításra, elektromos korszerűsítésre és a megújuló energiafelhasználás növelésére lesznek felhasználhatók.

A kkv-k és a panelesek is sorra kerülnek
Előkészítés alatt áll 5 milliárd forintos keretösszeggel a kis-, és közepes vállalkozások energiamegtakarításának ösztönzése, és tízmilliárd forinttal a nagyjából 20 ezer lakást érintő panelprogram.

A tárca akkori tájékoztatása szerint az idén meghirdetendő pályázatok részleteit azután dolgozzák majd ki, miután az Európai Bizottság elfogadta a 2014-2020-as időszak fejlesztési irányvonalait tartalmazó partnerségi megállapodást (ez már megtörtént), majd az egyes operatív programokat.

Az NFM szerint a lakóépületek energiahatékonyságának fejlesztése érdekében az elmúlt négy évben a kormány csaknem 50 milliárd forint támogatást fizetett ki, ezzel több mint 220 ezer család valósított meg energetikai beruházásokat.

Gyorsan elviszik a pénzt

Azok járnak jól, akik már gyakorlatilag kész pályázattal rendelkeznek, hiszen rendkívül hamar ki szokott merülni a meghirdetett keret. Tavaly nyáron a téglaépítésű társasházak energetikai korszerűsítésére megszabott 834 millió forintos keretösszeget órák alatt elkapkodták - egyébként ez a legutolsó lakossági pályázat az emi.hu-n. Ezt a pénzt - társasházanként legfeljebb 60 millió forintot - nyílászárócserére, szigetelésre, illetve komplex épületgépészeti felújítást is tartalmazó munkálatokra lehetett elkölteni, a támogatásintenzitás maximuma 60 százalék volt. A fűtést és melegvízellátó rendszert korszerűsítő munkák részeként napkollektor és hőszivattyús rendszerek, biomassza-brikett, -pellet, faapríték, faelgázosító kazán kiépítése volt támogatható, de a szubvenció a hagyományos tüzelőanyagú hőtermelés rásegítésére is adható volt.

Ez persze a korábbi hasonló lehetőségek ismeretében nem volt meglepő, sokkal nagyobb összeget is gond nélkül felszívnának az érintettek.

Kik járnak jól?

Egy 2013 tavaszán, az Energiaklub által elvégzett felmérés szerint akkor a hazai lakosság 24 százaléka tervezett energiahatékonysági fejlesztést három éven belül. Az érintettek több mint fele hőszigetelésbe fogna, negyedük a nyílászárók cseréjét, újabb negyedük a fűtés felújítását vagy ezek kombinációját tervezi.

Ehhez azonban és a pályázatokon való részvételhez azonban pénz kell, ami behatárolja azok körét is, akik sikeresen pályázhatnak.

Az NFM által 2012-ben meghirdetett, egy hét alatt ki is ürített, egymilliárd forintos keretösszegű fűtéskorszerűsítési pályázatban például Budapest tehetősebb kerületei átlagon felül nyertek. A 40 százalékos utófinanszírozásos támogatásból a jómódú XII. kerület polgárainak az átlagos budapesti lakosra jutó támogatás  4,3-szorosa jutott, a XVI. kerületbe az átlag 2,5-szerese, míg Soroksárra egy forint sem. Bár a képet árnyalja, hogy a nagyobb társasházak, illetve panelek nem pályázhattak, így a belső kerületek eleve kiestek a körből, általában minél szegényebbek egy kerület lakói, annál kevesebb forráshoz jutottak.  "Az átlagos családi ház-tulajdonosnak nincs elég megtakarítása, illetve nem túl hitelképes, így a támogatás elsősorban azokhoz jutott, akiknek amúgy is van pénzük" - fogalmazott Bart István, a Magyar Energiahatékonysági Intézet Nonprofit Kft. ügyvezetője, aki önrész és jelzálog nélküli kamatmentes felújítási lakáshitel-konstrukció kialakítását sürgette.



Vissza