Ingyen milliók ingatlanvásárlásra - Budapesten vége a dalnak. 2012.03.29.

Óriási érdeklődés kísérte az Új Széchenyi Terv újdonságát, a Mikrovállalkozások fejlesztése (GOP-2.1.1-11/M és KMOP-1.2.1-11/M) címen futó kombinált mikrohitel konstrukciókat, amelyek feltételein a közelmúltban még látványosan javított is a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség.

A fővárost is magában foglaló közép-magyarországi régióban - ahol a kis- és középvállalkozások (KKV) különösen nagy arányban működnek - akkora igény mutatkozott a kiírások iránt, hogy az igényelt összeg már most elérte a rendelkezésre álló források mértékét. Ebben a régióban a vissza nem térítendő támogatások keretösszege 3, a visszatérítendő mikrohiteleké pedig 6 milliárd forint volt. Az ország többi térségére vonatkozóan a keret rendre 15 és 20 milliárd forint, amiből még van, vagyis másutt még be lehet nyújtani a pályázatokat.

A március 1-jével megnyitott kombi-mikrohitel pályázat rendkívüli népszerűsége annak fényében különösen érthető, hogy 10 százalék önerő mellett akár 45 százalék támogatási arány is elérhető, a többire pedig a piacinál jóval kedvezőbb kamatozású mikrohitel vehető igénybe.

Ez a támogatásintenzitás azt jelentette, hogy a vissza nem térítendő rész legalább 1, legfeljebb 10 millió forint lehet úgy, hogy

  • a vállalkozásfejlesztési alapítvány közvetítők esetében legalább 1 millió forint és legfeljebb 10 millió forint összegű visszatérítendő támogatás megítélésével együtt nyújtható a kedvezményezett számára;
  • a pénzügyi vállalkozás, szövetkezeti hitelintézet (takarékszövetkezet, hitelszövetkezet) közvetítők esetében legalább 1 millió forint és legfeljebb 20 millió forint nyújtható a kedvezményezett számára.
Az is az érdeklődést erősítette, hogy újonnan alakult cégek is indulhattak. (A cégalapítási lázat tehát ez is fűtötte amellett, hogy sokan igyekeztek még a márciusi illetékemelés előtt új vállalkozást bejegyeztetni.)
Amint arról korábban a Napi Gazdaság beszámolt, a budapesti lakóingatlan-piac helyzetén javított egy keveset a mikrovállalkozásoknak címzett pályázat. Tíz százalékos önerővel maximum 33 milliós ingatlant vásárolhattak vagy újíthattak fel az 1-9 fős vállalkozások. A legjobban - vagyis a legnagyobb támogatás igénybe vételéhez - a 22,22 millió forintos ingatlanok megvásárlása érte meg.
Az NFÜ a későn ébredő cégek számára némi reményt is felcsillantott: a kiadott közlemény szerint annak érdekében, hogy a közép-magyarországi régióban is lehessen további pályázatokat fogadni, az ügynökség a pályázható keretösszeg megemelését tervezi. Hozzátették: a kialakult helyzetre való tekintettel, annak érdekében, hogy a vállalkozások a valós lehetőségekhez igazíthassák igényeiket, a közeljövőben közleményben fogják tájékoztatni a pályázókat a további lehetőségekről.
Pályázatírói forrásokból úgy tudjuk, sok vidéki mikrovállalkozás fejlesztése azért hiúsul meg, mert a hitelbírálaton elbuknak.

Információink szerint volt példa arra is, hogy egy miskolci cukrászda azért nem tudott támogatással új fagylaltpultot beszerezni, mert az igényelt egymilliós hitelhez a hitelnyújtó nem fogadta el a városban található lakóingatlant fedezetként.


Vissza