Így csináltak üzletet a válságból! 2014.04.30.

A piacon ellentétes hatások érvényesültek, hiszen a válság után komoly veszteségek voltak, ám az utóbbi években már sikerült pozitívba kerülni az utóbbi 5-6 év egészét nézve - mondta Nagygyörgy Tibor, a Biggegeorge's-NV Ingatlanfejlesztő Zrt társtulajdonosa. A szakember elmondta, hogy a 2009 és 2013 között nem sikerült túl sok projektet elindítani, de jelenleg is sok olyan terv van, ami csak az elindításra vár.

A bankok a válság előtt szórták ki a pénzt és szinte bármilyen fejlesztő építhetett - mondta Kocsány János, a Graphisoft Park SE vezérigazgatója, aki szerint ezért a város tele van használhatatlan irodák tömkelegével. Mára annyiban javult a helyzet, hogy egyfajta tisztuláson ment végig az ingatlanpiac, azonban az elmúlt évek építkezéseit sokáig fogja nyögni a piac. A Graphisoft Parkban 2009-ben lett átadva az utolsó épület, ám a válság hatására csökkent a kihasználtság - ismerte el Kocsány, aki hozzátette, hogy trend volt az is, hogy az utóbbi években visszaesett a beköltözni vágyó cégek száma. Mára azonban ismét a válság előtti szintre növelték a kihasználtságot - emelte ki Kocsány.

Az már nagy eredmény volt, ha valaki fent tudta tartani a működését és tudott tőkét szerezni a működéséhez a válság ideje alatt - vélte Nyúl Sándor, a TriGránit Fejlesztési Zrt igazgatóságának elnöke. Azok tudtak talpon maradni, akiknek volt megfelelő portfóliója, a TriGránitnál például a WestEnd volt a zászlóshajó. A sikerhez a teljes céget át kellett alakítani, új termékeket kellett bevezetni, a menedzsmentnek társbefektetőket kellett találni, de például az is változás, hogy amíg régebben csak egy bankkapcsolata volt a cégnek, addig ma már hat - mondta Nyúl.

Mekkora lehetőség a külföldi piac?

A külföldi befektetésekkel kapcsolatban Nagygyörgy elmondta, hogy az utóbbi időszakban ismét elkezdtek a határon túlra tekinteni, hiszen amíg itthon rövid időn belül nem várható a válság előtti állapot visszatérése, külföldön már több városban is elérték ezt a szintet.

A szakmát sokban befolyásolja, hogy ki lesz a vevő - mondta Nyúl, aki szerint Kelet-Európában gyenge a vevőkereslet. Budapest is hátul található az ilyen listákon, márpedig a tőke oda megy, ahol van kereslet. A TriGránit Lengyelországra koncentrál a leginkább, de az arab piacokon próbálnak megjelenni több apró projekttel.

Mi kellene?

A lakáspiacon állandó gondot okoz az áfa mértéke - vélte Nagygyörgy, aki elmondta, hogy az elmúlt egy évben 1000 lakást értékesítettek Budapesten, melynek áfabevétele elérte az ötmilliárd forintot. Könnyű kiszámolni, hogy mennyivel több bevétele lehetne az államnak, ha mondjuk 10 százalékos áfával négyszer ennyi lakás épülne. Ezen kívül a bizalomra is szükség van, nemcsak a piacon, hanem a külföldi befektetőknek az országgal szemben is. A bizalom a legfontosabb - értett egyet Kocsány is, aki szerint ha ez helyreáll, akkor visszatérhetnek a határon túli befektetők, hiszen ők jellemzően továbbra is hisznek a magyar szakemberekben. Sokat segíthetne egy stabil GDP-növekedés, illetve a pláza-stop liberalizálása is - tette hozzá Nyúl.


Vissza