Hol vannak a lakáspiac igazi vesztesei? 2013.01.15.

Az év leggyengébb forgalmával zárta az ingatlanpiac a 2012-es esztendőt a decemberi 6 061 darab tranzakcióval. Az évi tranzakciószám a DH szerint 94 302 lett. Ez 7,5 százalékkal magasabb a KSH által 2011-re publikált 87 700-as darabszámnál. Az utolsó negyedév a lakásárak visszaeséséről szólt. Az év eleji fokozott piaci intenzitás az első két negyedévben emelkedést, a harmadikban már csak stagnálást hozott, de év végére az elapadt lendülettel együtt az árak is visszaestek, a 2008 óta készített Országos Lakásár Index történelmi mélypontra zuhant a vidéki indexek drasztikus csökkenése miatt, amit még a fővárosi mutatók enyhe emelkedése sem tudott ellensúlyozni.

Vidéki panelpiac: mélyponton az index

A panellakások országos összesített árindexe tragikus képet mutat. Az index a 2012-es harmadik negyedéves, 3 pontos esése után újabb 3 ponttal mindenkori mélypontjára, 76 százalékpontra  zuhant. A tégla lakások árindexe is esett kissé, de továbbra is tartja magát, a jelenlegi 85 pont ugyan 2012. legalacsonyabb értéke, de még így is jobb a korábbiaknál.

A vidéki lakásár indexek szerint az igazi nagy vesztes a panellakások szektora volt. Az ország mindkét felében folytatódott a harmadik negyedévben elindult esés, így fél év alatt mindkét országrészben 8-8 százalékpontot csökkenve mindekori mélypontra esett a panellakások ára. A vidéki téglaépítésű lakások árcsökkenése kevésbé drámai a harmadik  negyedévi enyhe emelkedés következtében.

A fővárosban is olvadni kezdtek a harmadik negyedévben a panelárak, de az év utolsó három hónapja vidékkel ellentétben enyhe áremelkedést hozott, így 81 százalékpontra került az index. A budapesti tégla lakások ára tűnik a leginkább ellenállónak, amely 93 pontra tudott visszaerősödni, ezzel az elmúlt két év legjobb eredményét produkálta ismét, 2012. második negyedévéhez hasonlóan.

Itt kereshet 100 ezer forint alatt egy négyzetmétert

A második félév összesített eladási adataiból szembetűnő a balatoni megyék, Veszprém és Somogy erőteljes kiugrása. Az itt eladott tégla lakások négyzetméterára (~240 ezer forint) nem sokkal marad el a fővárosi átlagtól (265 ezer forint). Panellakáshoz a legolcsóbban Tolna, BAZ és Somogy megyékben jutottak hozzá a vevők, a négyzetméterár mindhárom esetben 100 ezer forint alatti.

Az összesített budapesti  átlagos négyzetméterár 172 ezer forint, a nyugati megyékben mintegy 150 ezer forint, a szélső értékek között azonban óriási a szakadék. A fővárosban a paneleket kis számban ugyan, de a legdrágábban a 2. kerületben vásárolták (320 ezer forint fölött), de a négyzetméterárak több kerületben is 200 ezer fölé tudtak emelkedni, a IX., XI.,  XIII. és a  XVI. kerületekben.

Hol lehet a legtöbbet alkudni?

A második félévben a heves megyei eladóknak kellett a leginkább alkuképesnek lenniük, hiszen 8 százalékos  átlagos árlevitel után az ottani vevők további 11 százalékot faragtak az árból. A veszprémi vevők még ezt is meghaladták, ott az alku átlaga 12 százalékot mutat. Budapesten az V.  kerületi eladók szenvedték el a legnagyobb csökkenést, itt 5 százalék árcsökkenés után igen magas, 10 százalékos volt a vevői alku.

Budán és Pesten egyaránt a 40-60 négyzetméter közötti lakásokat vásárolták 40 százalék körüli részarányban és a Duna mindkét oldalán az 5-10 millió forint közötti lakások voltak a legkedveltebbek. Pesten a vevők 70 százaléka költött 5-15 millió között, ugyanebben az ársávban Budán csak a vevők 55 százaléka vásárolt.


Vissza