Eladná a házát? Megmutatjuk mennyit várhat a vevőre. 2012.10.24.

A kifulladó keresletélénkülés abba az irányba mutat, hogy 2012-ben a tavalyi évvel megegyező lesz a forgalom a lakáspiacon - mondta Déry Attila, az OC vezető elemzője. A nagyjából 90 ezres tranzakció immár negyedik éve jelent egy alacsony, de stabil keresletet - tette hozzá.A használt téglalakások ára 2012 harmadik negyedévében vidéken, mind a keleti, mind a nyugati országrészben, már minimális, 1-2 százalékos növekedést mutatott, a második negyedévhez képest. Ezzel szemben, bár szintén minimálisan, de a fővárosi használt téglalakások átlagára csökkent. A panellakások ára a második és harmadik negyedév között stagnált. A használt téglaépítésű házak árára szintén stagnálás jellemző, illetve minimális a növekedés az ország egyes területein, az elmúlt két negyedév között - állítja a tanácsadó.


Értékesítési idők

Az árak változásához hasonlóan az értékesítési idők is elérték a mélypontjukat az ingatlanpiacon. Az idei első három negyedév eladásai alapján az értékesítéshez szükséges átlagos idő nem változott jelentősen a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva. Az elmúlt évekhez képest a panellakások átlagos értékesítési ideje csökkent.

A használt téglalakásokat nagyjából mindenhol átlagosan 4 hónap vitték el, s egységes a kép a panellakásoknál is, amelyek értékesítéshez 2,5  hónap volt szükséges. A téglaépítésű házak értékesítésére Budapesten átlagosan 6, vidéken pedig 6-8 hónapot kell hagyni. A fővárosi agglomerációban a fagyos piaci viszonyok mellett 7 hónapos értékesítési idővel lehet számolni.

A legkeresettebb ingatlanok

A fővárosban a használt téglaépítésű lakások piacán zömmel a 6 és 20 millió forint közötti sávban keresnek, de még a 30 milliós határig is viszonylag erős a kereslet. A legtöbb érdeklődő a 9 millió körüli ingatlanokra jelentkezett, de nagyon erős, egyöntetű a kereslet a 8-13 millió forint közötti sávban. A  9 milliós katgeóriában a 40 négyzetméter körüliek kapták a legtöbb figyelmet.

Az ország keleti felében 4-5 milliótól indul az érdeklődés, erős az érdeklődés a 6-10 milliós sávban, de a legkeresettebbek a 7 milliós lakások, melyek között a legnépszerűbbek a 40 négyzetméteres lakások.

A nyugati megyékben a használt téglalakást keresők a 4 és 14 millió közötti sávra koncentráltak, a legkedveltebb kategória a 7 millió körüli vételárú, 50 négyzetméteres lakás. A második legnépszerűbb a 8-9 milliós tartományba tartozó kínálat. A 9 milliós kategória slágere a 60 négyzetméter körüli otthon. Minden ötödik érdeklődő 16 millió forintnál többet is áldozna, sőt a 45-50 milliós használt téglalakásokra is regisztráltak érdeklődést.

Egy jó és egy rossz hír

Az ingatlanpiac egyre inkább a stagnálás jeleit mutatja, az évek óta tartó lejtmenet most már valóban megállni látszik - fogalmaz Déry Attila, aki szerint  erre az állapotra a vártnál hosszabban kell berendezkednünk.

Bérleti piac

Szegmensenként eltérő kép: a használt téglalakások bérleti díja már nőtt az idei év első három negyedévben a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva. A kiadó panellakások szegmensében minimális növekedést, míg a családi házaknál stagnálást tapasztaltak.

Hozamok: 2012 harmadik negyedéves átlagos bérleti díjait, illetve ingatlanárait figyelembe véve a bérbeadási céllal vásárolt ingatlanok esetében egy 10 éves befektetési időszakon 8 és 9 százalék közötti hozamot lehet elérni. A hozam mértéke ingatlantípusonként és elhelyezkedéstől függően változik.

Keresett albérletek: a fővárosban a 70 ezres téglaépítésű lakásokat és az 50 ezer forintos havi bérleti díjon kínált paneleket keresték, mindkét kategóriában az 50 négyzetméter körüli lakások vonzották a legtöbb érdeklődőt.


Vissza