Egyre több az eladatlan lakás Budapesten!

A budapesti ingatlantulajdonosok az év első négy hónapjában 8 százalékkal kevesebb lakáshirdetést adtak fel mint egy évvel korábban, viszont a fővárosi ingatlanok közül a panellakások és a családi házak eladási ideje 1, illetve 3 héttel csökkent.

A panelokat idén átlagosan 48, a családi házakat pedig 146 nap alatt lehet eladni. A budapesti téglalakásoknál pedig 88 nap kell ehhez, ami megegyezik az egy évvel korábbival - derül ki az ingatlan.com friss elemzéséből, amely közel 10 ezer magánszemély által feladott hirdetés alapján vizsgálta a piacot.

 
értékesítési idő.png

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdaság szakértője szerint az, hogy

A FELADOTT HIRDETÉSEK SZÁMÁNAK CSÖKKENÉSE MELLETT A FŐVÁROSBAN A KÍNÁLAT NEM CSÖKKENT, AMI AZT MUTATJA, HOGY TÖBB A BERAGADT, ELADATLAN LAKÁS A PIACON.

A vevők pedig elsősorban a frissen megjelent lakásokból válogatnak, erre utal, hogy a panellakások és családi házak eladási ideje lerövidült. Az ingatlan.com adatai szerint az ingatlanközvetítők által feladott hirdetések száma is 5,4 százalékkal csökkent a fővárosban, ez pedig a budapesti lakáspiaci forgalom csökkenését vetítheti előre.

Vidéken más a helyzet, mint a fővárosban, ott ugyanis élénk a piac.

A VIDÉKI NAGYVÁROSOKBAN - MEGYESZÉKHELYEKEN ÉS MEGYEI JOGÚ VÁROSOKBAN - IDÉN 5 SZÁZALÉKKAL, A KISEBB VIDÉKI VÁROSOKBAN 2 SZÁZALÉKKAL TÖBB HIRDETÉST ADTAK FEL AZ INGATLANTULAJDONOSOK MINT EGY ÉVVEL EZELŐTT.

A megyeszékhelyeken a panellakások átlagosan 51 nap alatt eladhatók, azaz tavalyhoz képest 10 nappal kevesebb is elég az értékesítéshez, az ottani téglalakások 10 nappal 81 napra csökkent. A községekben a családi házak eladási ideje ugyan csökkent, de átlagosan így is legalább 7-8 hónap alatt kelnek el.

Balogh László szerint a lakáspiac élénkülése miatt egyelőre szinte minden ingatlant el lehet adni a piacon, de ehhez az eladóknak újra kell gondolniuk a hirdetések tartalmát. “Ha a lakástulajdonosok időszűkében vannak, mert például a továbbköltözés miatt esedékessé válik az eladásból befolyó összeg, érdemes lehet finomhangolni az eladási árat. Az is megoldás, ha a lehetséges vevők fejével gondolkodva fogalmazzuk újra a leírás szövegét vagy tetszetősebb képeket töltünk fel az ingatlanhirdetéshez” - fogalmazott Balogh.

   


Vissza