Büntetés vár a lakástulajdonosokra. 2012.06.07.
Megfelelően előkészített projektek híján a következő uniós költségvetési időszak támogatási pénzeit is elbukjuk - mondta az ünnepi ülés megnyitóját Kassai Ferenc, a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara elnöke. Az ágazatot sújtó lánctartozásban kiemelte az állam szerepét, a kifizetések másfél- két éves csúszását, ami végképp ellehetetleníti a vállalkozásokat.Mint fogalmazott, az utolsó pillanatban vagyunk, s a kassza kulcsát őrző nemzetgazdasági tárcának nagy szerepe lehet a belső adósságok felszámolásában, és az uniós projektek önrészeinek biztosításában. A változtatásokhoz rohamtempóban, kézivezérléssel kell hozzálátni ahhoz, hogy a kátyúban lévő ágazatot kivezethessék a válságból - hangsúlyozta Kassai.
Az építőiparnak megrendelést biztosító épületenergetikai programot nagyon súlyosan érintette kohéziós alapok befagyasztása - mondta Szaló Péter, a Belügyminisztérium területrendezésért és építésügyért felelős helyettes államtitkára, aki szerint ugyanis már márciusban 120 milliárdnyi pályázatot készültek meghirdetni, további 40 milliárdnyi pedig a megújuló energiák terjedését lett volna hivatott segíteni. (A csak kilátásba helyezett, ám végül várhatóan meg nem valósuló befagyasztás ezeket a projekteket nem érintette, nem is érinthette. A szerk.) A befagyasztás feloldásával rövidesen ezek a programok elindulhatnak - tette hozzá.
Szankcionálnák az energiatanúsítvány hiányát
Kifejtette, a januártól érvényes, kötelező energetikai tanúsítványok várhatón jövő évtől jelentkezhetnek komolyabb felmérési feladatként az építőiparban, januártól ugyanis már ellenőrizni és szankcionálni fogják a jogszabály betartását. Amint arról korábban beszámoltunk, az ingatlanhirdetések esetében is kötelezővé tennék az energetikai besorolás feltüntetését.
Az építőipar helyzetén javítani fog a szabályozás racionalizálása, az új építési törvényt és az engedélyezéssel kapcsolatos szabályozás módosítását még ebben a tavaszi parlamenti időszakben benyújtják - hangsúlyozta Szaló Péter.
Szatmáry Kristóf, a nemzetgazdasági tárca gazdaságszabályozásért felelős államtitkára kifejtette, "a kormány tisztában azzal, hogy nincs középtávon sem fenntartható kilábalás az építőipar nélkül, s az elmúlt két évben eltakarították az akadályokat a fejlődés útjából". Rövidesen parlament elé kerülhet a lánctartozás felszámolására tett javaslat, melynek lényege a fedezetkezelő átalakítása és egy olyan szervezet, amely a teljesítésigazolásokat vizsgálná.
Ma nem jó az építőiparban dolgozni, aki tud, külföldön keresi a boldogulást - hangsúlyozta Pallagi Gyula, az Építőipari Dolgozók Szakszervezeteinek Szövetsége (ÉFÉDOSZ) elnöke, aki szerint az ágazatra a kilátástalanság és a pesszimizmus a jellemző. Úgy vélte, egy a konjunktúrának ennyire kitett iparágban az állam szerepe tompítani a hullámvölgyek mélységét.
Ha nincs elég szakmunkás, ki fog dolgozni?
A pesszimizmust statisztikai adatokkal is alátámasztotta Nagyunyomi Sényi Gábor, az Építéstudományi Egyesület elnöke, aki a szakmunkásképzés hiányára utalva arra is felhívta a figyelmet, hogy egy fellendülés esetén már nincs elég képzett szakmunkás, akikkel meg lehetne valósítani a megbízásokat.
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) év elején még 5-7 százalékosra becsülte a szektor idei visszaesését, mára kiderült, hogy a csökkenés inkább 7-10 százalékos lesz - mondta Tolnay Tibor ÉVOSZ elnök, s fellendülés nemcsak idén, de még jövőre sem várható - tette hozzá.
Nem ismétlődhetnek a korábbi hibák
A következő uniós költségvetési időszak forrásaira utalva rámutatott, még egyszer nem ismétlődhetnek meg a korábbi hibák, amelyek miatt éveket vesztegettünk el a pénzek felhasználásából. Az ÉVOSZ ezért javasolta, hogy kezdődjön el a tartósan állami tulajdonban maradó épületek energetikai felújításának tervezése és előkészítése, amire az államnak fedezetet kell találnia.
Úgy vélte, az építőipart nem kell megsegíteni, mert egy fejlődő gazdaság automatikusan beindítja az ágazat termelését. Ugyanakkor ne legyünk naívak - fogalmazott, amikor tömegével állnak üresen az eladatlan lakások, akkor nem kell lakást építeni, és a bérlakásépítés sem megoldás.