Az örökösökkel a legkönnyebb alkudni az ingatlanpiacon. 2014.03.05.

Tavaly az ingatlanközvetítő becslése alapján országos szinten 83 600 ingatlan cserélt gazdát. Az eladókat a vizsgálat szerint két fő élethelyzet motiválta, a nagyobb lakásba való költözés és az örökség értékesítése. Ez utóbbi csoport a piac 33 százalékát tette ki, vagyis 26 ezer örökös jutott így - átlag 8,1 milliós - vagyonhoz - írja a DH. A vidéken élő örökösök szívesebben értékesítik az örökölt ingatlant, mivel az ő arányuk az összes eladó 35 százalékát teszik ki, míg Budapesten csupán 27 százalék az arány.

Noha a DH saját módszertana szerint mért országos árindex stagnált, az örökölt ingatlanok eladási árai csökkentek. Budapesten a vizsgált időszakban 195 ezer forintról 185 ezer forintra csökkent ezen eladások egy négyzetméterre vetített eladási ára, vidéken pedig 120 ezerről 105 ezer forintra. Mindez a DH szerint azt jelenti, hogy az örökösök eladási motiváltsága, alkuképessége nagyobb, mint más eladókénál, így versenyelőnnyel bírnak a piacon, vagyis hamarabb jutnak pénzükhöz, mint a többi ingatlanértékesítő. Az örökölt ingatlanok átlagos értéke vidéken 7,3 millió,  Budapesten pedig közel 10 millió forint volt.


Vissza