A végtörlesztések végén is viszik az ingatlant

Az aktuális 9 014 darabos tranzakció majd másfélszer akkora mennyiség, mint az egy évvel ezelőtti, amely 6 100 alatt maradt – áll a Duna House aktuális ingatlanpiaci Barométerében. A piaci lendület kitartani látszik a februári Keresletindex alapján. A látványosan kiemelkedő januári eredményt követően a februári hónap ugyan visszaesett, de messze nem a tavalyi átlagra.

A 75 pont körüli tavalyi átlagot közel egynegyedével haladta meg a februári érték, ami jelenleg 89 ponton áll. A februárban lebonyolított adás-vételek átlagai alapján a panel lakásokat továbbra is Kelet-Magyarországon veszik a legolcsóbban. Legtöbbet természetesen Budán adtak a panelért, itt 233 ezer Ft volt egy négyzetméter átlagára, vagyis majdnem duplája, mint a keleti régióban.

A téglalakások tekintetében is ezek a régiók mutatták a két szélső értéket. Februárban kis népszerűségvesztést mutatott a budai oldal az egy hónappal ezelőtti értékekhez képest, egyedül a 12. kerület tudott egy százalékkal erősödni. A belváros stagnált, de a 14-18 kerületek mindegyike erősödni tudott 1-2 százalékkal.

A legnépszerűbb célkerület továbbra is a 13., az érdeklődők 21%-a jelöli meg lehetséges lakhelyének.

Szinte minden területen és típusnál csökkentek az irányáraknál és az alkunál mért árcsökkenések aránya a végtörlesztés csúcspontjának számított januárhoz képest. A február már a megszokottabb képet mutatja, bár a fővárosi házeladók továbbra is közel 20%-ot engedtek az eredeti elképzeléseikből, mire az adás-vétel megszületett. A budapesti panelt eladóknál az összes engedmény 8% volt - tartalmazza a közlemény.

A fővárosi befektetési kedv nem hanyatlik arányában, sőt a közel 14 milliós átlagos vásárlási érték is az egyik legkiemelkedőbb. Vidéken már jelentősebb a befektetők arányának csökkenése, hiszen a januári 31%-ról 20% esett vissza, bár így is a második legmarkánsabb csoport az első lakásukat vásárlók után. A befektetők hasonló méretet (~55 m2) preferálnak, mint a fővárosban vásárlók, de mindezt 5 millió Ft-tal olcsóbban teszik. Negyedannyi az előtörlesztők aránya a fővárosban, mint a végtörlesztés hónapjaiban, vagyis alig haladja meg a 10%-ot.

Az értékesítés két legfőbb oka februárra a nagyobb lakásba költözés és az örökölt ingatlan értékesítése lett. Vidéken nőtt kissé a 60-80 m2-es méretkategória iránti kereslet, bár a többség (59%) ez alatt vásárolt. Fajlagos lakásárat tekintve továbbra is az 5-10 milliós kategória teszi ki a tranzakciók többségét, 58%-ot.

Budán csökkent a 20 m2 alatti garzonok iránti vásárlókedv egy hónap alatt, viszont növekedett a 20-80 m2 közötti sávokban. Négyzetméter árban a 200-250 ezer Ft közötti sáv ugrott láthatóan, így a vevők 44%-a 200-300 ezer Ft/m2 áron vásárolt. A lakás fajlagos árában így az 5 millió alattiról az 5-10 millió közöttire került át a hangsúly.

Pesten a 100-200 Ft/m2 sáv ugrott kissé, így az itt megvett lakások fele az 5-10 millió Ft-os kategóriába esett.


Vissza