Mikor lendül fel legkorábban az ingatlanpiac? 2012.03.22.

A 2011-es év összesen 42 415, valamely ingatlanipari területen tevékenykedő, működő társas vállalkozással zárult. Alig telt el két hónap és ez a szám 42 822-re növekedett. A tavalyi évhez képest 60-70 százalékos a növekedés az ingatlanpiacon tevékenykedő új cégalapítások számában, azonban továbbra is jóval nagyobb számban szűntek meg cégek, mint alakultak. A 2010-es évhez képest 8 százalékkal kevesebb céget alapítottak hazánkban az ingatlaniparágban - állítják a D&B elemzői.

Keleti József, a Bisnode csoport ország igazgatójának kommentárjából kiderül, hogy igencsak meglepő a cégalapítások iránti nagy lelkesedés, hiszen egyelőre szűkülő ágazatról van szó, ahol a csökkenő keresleten egyre több cég osztozik. Az ingatlanpiac várva várt fellendüléséig pedig biztosan nehezebben boldogulnak az iparág szereplői, és ezáltal üzleti kockázatosságuk is nő.

Miért kell ellenőrizni a partnereket?

Ilyen gazdasági és piaci helyzetben különösen fontos, hogy az egyes vállalkozásokkal kapcsolatos kockázatokat körültekintően mérjék fel a szerződni kívánó partnerek - hívja fel a figyelmet a D&B. Az érdekeltségekre, kapcsolatok feltérképezésére, az üzleti múlt vizsgálatára nagyobb hangsúlyt kell helyezniük a cégeknek, mint korábban, hiszen az eddig prosperáló vállalkozások teljesítménye is romolhat, esetleg fizetésképtelenné is válhatnak.

A 2011-ben indult csődeljárások száma 33 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban, ami inkább a csődtörvény kudarcának, mint a gazdasági fellendülésnek a jele. Ezt támasztja alá az is, hogy felszámolási eljárásokból majdnem 10 százalékkal több volt az iparágban, illetve, hogy a cégek által kezdeményezett végelszámolások 60 százalékkal emelkedtek.

A végelszámolások nagymértékű növekedése arra utalhat, hogy az ingatlanügyletek szereplői is látták bizonytalan helyzetüket, és így próbálták menteni, ami még menthető volt, illetve több kényszer-végelszámolás is indult a NAV szigorítása következtében az éves beszámoló hiánya miatt.

A cégszámhoz viszonyított bedőlési arány ma már eléri a 3,24 százalékot, ez  2008-ban még a 2 százalékot sem érte el. Az azonban biztató, hogy az iparág bedőlési aránya még az országos átlag alatt van.

Hol késnek a legtöbbet a fizetéssel?

A szektor teljesítményének vizsgálatához megfelelő alapot biztosítanak az iparágban tevékenykedő cégek számlafizetési szokásai. A magyar cégek amennyiben nem egyenlítik ki számláikat időben, átlagosan 22,5 napot késnek a fizetési határidőhöz képest, az ingatlanszektor szereplői viszont átlagosan 30,3 nap késéssel egyenlítik ki tartozásaikat, ami annyira magas, hogy semelyik másik iparág nem tudta ezt "felülmúlni" 2011-ben. MIndazonáltal a tendencia javul, hiszen az ingatlan bérbeadást, értékesítést és kezelést végző cégek üzletfeleinek a 2010. évi 38,5 napos késedelemhez képest, 8 nappal kevesebbet kell várniuk a kifizetésekre.

A végelszámolások aránya 2012 első két hónapjában tovább növekedett, 2011 decemberéhez képest több mint 70 százalékkal. Tavaly márciushoz viszonyítva, a legnagyobb mértékben, 14 százalékkal a saját tulajdonú ingatlan adásvétele tevékenységet űző vállalkozásoknál emelkedett a felszámolások aránya.

A bedőlési arány is igen magas ebben a résziparágban, és jelentősen emelkedett is egy év alatt. A legnagyobb potenciált az ingatlankezelésben látják a befektetők, itt ugyanis 77 százalékkal nőtt a cégek száma, annak ellenére, hogy egy év alatt itt is jelentősen megemelkedett a bedőlési arány.

Várható fejlemények 2012-ben

Míg a GKI Gazdaságkutató Zrt. borúlátó közleményeket ad ki az ingatlanos iparág helyzetének 2012-es alakulására vonatkozóan, addig egyes ingatlanpiaci szereplők, mint a Duna House, vagy az Otthon Centrum nagyon is pozitív jövőképet vázolnak fel. Abban azonban mindannyian egyet értenek, és a D&B információi is inkább arra utalnak, hogy fellendülésre, csak a 2013-tól lehet számítani - olvasható az elemzésben.


Vissza